A Bugatti vezérigazgatója azt is tudja, hogyan kell vezetni – videó
Wolfgang Dürheimer, a Bugatti - és nem mellesleg a Bentley - főnöke, úgy tűnik nem csak vállalatvezetésben erős, de versenypályán is elég tehetséges.
Wolfgang Dürheimer, a Bugatti - és nem mellesleg a Bentley - főnöke, úgy tűnik nem csak vállalatvezetésben erős, de versenypályán is elég tehetséges.
A szomszédos Ausztriában kapták lencsevégre, egy autós eseményre érkezett.
Az egyik legismertebb virtualdizájner megmutatta, milyen lenne a Veyron-utód, ha lekapnák róla a tetőt.
Az 1500 lóerős sportautó természetesen nem a saját kerekein gurult be a kereskedésbe, hanem egy teherautón érkezett, egy Veyron társaságában.
Eddig csak a Genfi Autószalonon kiállított kéttónusú kék fényezésben díszelgő Chiront láthattuk, de most közzétettek néhány kedvcsináló színkombinációt.
Akárcsak tíz éve a Veyron bemutatkozásakor, megállt az élet a Genfi Autószalonon: bemutatkozott a Bugatti Chiron. Bár sokáig arról szóltak a hírek, hibrid lesz az újdonság, de ezt úgy tűnik, végül elvetették.
A képek alapján egy másik változat is készülne belőle, igaz, ez még csak a tervezőasztalon létezik.
Egy cseh magazin értesülései szerint a Chrion megfutja majd a 467 kilométer/órát.
Mozgalmas nap volt a hétfői a Bugattinál: több dolog végére is pont került, és még egy kis extra kontent is előkerült.
Újabb hírek szivárogtak ki a készülő hiperautóról, ezúttal a nyitott tetős modellről.
Az állóképek után végre mozgásban is láthatjuk a készülő hiperautót.
Egy szemfüles fotósnak sikerült lekapnia a Bugatti legújabb üdvöskéjét, az 1500 lóerős Chiront.
Újabb képek szivárogtak ki a Bugatti Veyron utódjául szolgáló szuperautóról, a Chironról. Ezek az első fotók, ahol már konkrét részletek is láthatók.
Az alábbi képeken látható autóról egyelőre csak vázlatokkal kell beérjük, de megállapíthatóan, az utóbbi évek egyik legerősebb munkáját kaptuk a francia cég dizájnereitől. Ez a Bugatti Vision Grand Turismo.
Nem szőröznek a Bugattinál: aki szeretne magának egyet a presztízsmárka rövidesen bemutatandó újdonságából, a Chironból, annak nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Jóval mélyebbre, mint a nagy előd, a Veyron esetetében…
Noha a Veyron utódául szánt, egyelőre Chiron fantázianéven futó új Bugatti álom-szuperautó hivatalos bemutatkozására egyelőre várni kell, a VW-konszern fennhatósága alá tartozó patinás márka gőzerővel szivárogtat. A hétvégén újabb képek érkeztek olyan Bugattikról, amelyekről teljes joggal gondolhatjuk a takarás alatt az újdonság lapul.
Lehet készülni valami egészen fenomenálisra – legalábbis reményeink szerint – közeledik a leggyorsabb hibrid szuperautó bemutatkozása.
A Volkswagen-konszern vezetője Martin Winterkorn először adott konkrét és hivatalos infókat a Bugatti Veyron utódjáról. Ennek nyomán megerősítés nyert, hogy a márka következő szuperautója hibrid meghajtást kap. Várhatóan ugyanaz a W16-os szív dobog majd ebben a kocsiban is, mint a Veyronban, ám elektromos turbóval szerelik és 1500 lóerős teljesítményre lesz képes.
Nagyban dolgoznak a Bugattinál a Veyron utódján: az Auto Bild című német szaklap a napokban közreadott egy videót egy olyan kezdeti próbamodellről, amelyet már a közúton is használnak.
Újabb spekulációkat hallani a legendás Bugatti Veyron készülő utódáról, amelyet állítólag az egykori Forma–1-es pilóta, Louis Chiron után nevez majd el a VW-konszern fennhatósága alatt álló patinás márka. Az biztos, hogy az újdonság méltó lesz arra, hogy a nagy előd nyomába lépjen…